Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kopits György

Farkas Zoltán hvg360

A magyar kormányból teljesen hiányzik az önkritika, pedig elég gyatra a bizonyítványa – interjú Kopits György közgazdásszal

Új és új gazdaságpolitika között is nagy a különbség. Az argentin elnök teljesen szakított a peronista múlttal, míg a magyar kormány nem ismeri el a hibáit. Bár azt állította, hogy Magyarország jobban teljesít, de ez nem igaz – mondja Kopits György közgazdász, a Költségvetési Tanács első, 2011-ben lemondásra kényszerített elnöke, aki egy Buenos Aires-i magánegyetemen tart kurzust egyebek mellett az EU stabilizációs tapasztalatairól, eredményeiről és kudarcairól.

hvg.hu Gazdaság

Költségvetési Tanács: jó rövidtávú, rosszabb középtávú kilátások

A reálgazdaság rövidtávú kilátásai kedvezőbbek a kormány által feltételezettnél – mondta Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke a 2010-es költségvetési javaslat általános vitájának kezdetén kedden a parlamentben. Szerinte ilyen értelemben a költségvetési javaslat óvatosnak tekinthető, ám a középtávú kilátásokat illetően a tanács a kormánynál kevésbé derülátó.

MTI Gazdaság

Kopits szerint törékeny a növekedés

A válságból való kilábalás egyik fő problémájának tartotta a költségvetések fenntarthatóságának kérdését Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke a 47. közgazdász vándorgyűlésen pénteken Zalakaroson.

MTI Gazdaság

Sólyom tájékoztatást kapott a Költségvetési Tanács munkájáról

Kopits György, a költségvetési tervezést ellenőrző Költségvetési Tanács elnöke pénteken tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt a testület munkájáról, a tanács augusztusban kiadott gazdasági előrejelzéséről, és arról, hogy hogyan látják a gazdaság és a költségvetés további folyamatait.

MTI/hvg.hu Itthon

Kopits György lett a Költségvetési Tanács elnöke

Ritka konszenzus a parlamentben: Kopits György lett az elnök, Obláth Gábort és Török Ádámot tagnak választotta az Országgyűlés. A friss elnök szerint a jelenlegi válságban a "megoldás kulcsa a fiskális politika hitelességének helyreállítása".

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Tovább nőtt a Spar vesztesége

Tovább nőtt a Spar vesztesége

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

Orbán az iparkamara gyűlésén agitált Ukrajna ellen, és már 2026 utánra is megígért mindent a vállalkozóknak

Orbán az iparkamara gyűlésén agitált Ukrajna ellen, és már 2026 utánra is megígért mindent a vállalkozóknak

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

IDEA Intézet: Négypárti parlament lehet 2026-ban, a Tisza 7 százalékkal vezet a Fidesz előtt

IDEA Intézet: Négypárti parlament lehet 2026-ban, a Tisza 7 százalékkal vezet a Fidesz előtt

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Presser Gábor: „A világban gyorsan növekvő káosz uralkodik, megvezetett emberek rohannak a vesztük felé”

Presser Gábor: „A világban gyorsan növekvő káosz uralkodik, megvezetett emberek rohannak a vesztük felé”

A címlapról ajánljuk